Miss McAdams ▪ your hungarian source about Rachel McAdams
News & Updates

Technikai gondok

2012.07.24. 22:41, Mentavirág

Sziasztok! Igen, élek még. És eléggé sajnálom, hogy az oldalt nem frissítem. Bár igaz, július elejéig az érettségivel voltam elfoglalva. Utána próbálkoztam a már korábban említett galéria megoldásával, azonban sajnos a tárhely, amit szerettem volna, mégsem jött össze. Ezenkívül egyre kevesebb az időm nyáron is, a nyári munka miatt. A lényeg, hogy rajta vagyok az ügyön, bár most elég nagy dilemmában vagyok, több lehetőség is felmerült bennem, de a kevés szabadidőmben elég lassan megy a folyamat. Így kérem, hogy legyetek türelemmel, én tényleg igyekszem megoldani. Tudom, hogy az is megoldás lehetne, ha külföldi oldalakról linkelnék, azonban én mindig is a saját galéria mellett tettem le a voksomat, és most is így szeretném. :)
puszi, Mentavirág

Az első "Passion" kép

2012.05.13. 21:24, Mentavirág


Brian De Palma már öt éve nem rendezett új filmet, most azonban ismét a kamerák mögé lép a Passion című erotikus thriller kedvéért, ami nem más, mint a 2010-es francia Szerelmi bűnök remake-je. A film két nő (Rachel McAdams és Noomi Rapace), főnök és beosztott szenvedéllyel és árulással fűszerezett történetét meséli el a nemzetközi üzleti világ kegyelten, gyengeséget nem tűrő világában.
Christine (McAdams) látszólag ártatlan és kedves tűnő nő, aki szemrebbenés nélkül lopkodja brilliáns pártfogoltja, Isabelle (Rapace) remek üzleti terveit. Christine a gyönyört használja fel, hogy uralma alá hajtsa a fiatalabb nőt, egyre mélyebbre vezetve őt a csábítás és a manipuláció, a dominancia és a megalázás játékába. Amikor azonban Isabelle lefekszik Christine egyik szeretőjével, háború tör ki közöttük...

-Forrás: filmtrailer.hu

Az MTV Movie Awards idei jelöljtei

2012.05.13. 21:14, Mentavirág


Sziasztok! Idén is megrendezésre kerül az MTV Movie Awards. A honlapon már szavazhatunk is, méghozzá május elsejétől. A gála június harmadikán kerül megrendezésre. Idén természetesen Rachel is szerepel a jelöltek között a Fogadom című filmmel. :)

Legjobb csók
•Channing Tatum & Rachel McAdams – Fogadom
•Jennifer Lawrence & Josh Hutcherson – Az éhezők viadala
•Robert Pattinson & Kristen Stewart – Alkonyat: Hajnalhasadás
•Rupert Grint & Emma Watson – Harry Potter és a halál ereklyéi 2
•Ryan Gosling & Emma Stone – Őrült, dilis, szerelem

Sajnos csak ez az egy, de ha szeretnétek, akkor egy rövid regisztrációt követően ezen a linken tudtok szavazni rá és Channingra. :)
puszi, Mentavirág

Rachel hamarosan férjhez megy?

2012.05.13. 21:04, Mentavirág


Michael Sheen már komolyan fontolgatja, hogy megkéri gyönyörű kedvese, Rachel McAdams kezét.

Az Alkonyat színésze és a Szerelmünk lapjai című film sztárja két éve vannak együtt. "Michael azt tervezi, hogy hamarosan megkéri Rachel kezét. Mindketten úgy érzik, szeretnék továbbfejleszteni a kapcsolatukat. Őrülten szeretik egymást, és már családra is vágynak" - vallotta egy bennfentes.

A barátaik szerint a pár Franciaországban házasodna össze, mert itt jöttek össze az Éjfélkor Párizsban című film forgatásán. Rachel pedig köztudottan házasságpárti, korábban ugyanis nem egyszer nyilatkozta, hogy mindig is arra vágyott, hogy férjhez menjen és gyermekei szülessenek. Szerinte ugyanis a házasság a legerősebb kötelék, amit ember csak köthet.

-Forrás: life.hu

Bocsi, hogy nem voltam

2012.05.13. 20:49, Mentavirág

Sziasztok! Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, amiért nem volt friss, de április vége igazi felfordulás volt számomra. :) Rengeteg tanulnivalóm volt, meg itt volt a ballagás is, amin tinegyedikesként főszervezőként kellett szerepelnünk. Én voltam egyébként az egyik ember, aki átvette a zászlót... :) Május elején pedig két érettségi írásbelijén kellett átesnem, amin szerencsére most már túlvagyok. :) Igyekszem továbbra is frissíteni az oldalt és külön nagyon szépen köszönöm Fawkes bíztató szavait, nagyon kedves tőle! Örülök, hogy ilyen megértő. :)
puszi, Mentavirág

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Nyitott könyv


Rachel Anne McAdams. 1978. november 17. London, Kanada. Színésznő. Tökös csaj. Bajos Csajok. Szerelmünk lapjai. Az időutazó felesége. Fogadom. Többet.

 
Iránytű

Üdvözöllek oldalamon, mely  a tehetséges kanadai színésznővel, Rachel McAdams-szel foglalkozik. Az oldal szerkesztője Mentavirág, 2012. április 4-én nyílt, és jelenleg az első design látható rajta.
RachelExtrákOldalFőoldal

 
Fórum
 
Méhecskék



21/16 hely. képre vár: -

 
Rachel fanok
Indulás: 2012-04-04
 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre